1.
„Árvaként lelkünkbe hatol az emlék
magára ölti a gyász köntösét
örökre szívünkbe zárjuk, kit nem rég
elvitt a kegyetlen gyilkos sötét.”
(Szabó Balázs)
2.
„Csendesen alszik, megpihent végleg
angyalok bölcsője ringatja már
nem jöhet vissza, hiába hívjuk
emléke szívünkben otthont talál…”
(Szabó Balázs)
3.
„Lecsukott szemmel még látom a lelkét
ki mellettem ül, és nékem mesél…
nem, maradt utánad, más csak az emlék
Örökké szeretlek bárhol legyél!”
(Szabó Balázs)
4.
„Elment egy lélek ma ismét a Földről
kit szívünk többé el sosem feled
csendesen figyelsz ránk már odaföntről…
legyen helyettünk: Isten Veled!”
(Szabó Balázs)
5.
„Kit szeretünk miért hagy itt?
Istenem Miért megy el?
Hisz ő is csak Tebenned hitt
Mondd akkor mért’ vitted el? „
(Szabó Balázs)
6.
„Emlékszel mit mondtam? bárhova is megyek
nem hagylak el sohasem…
töröld meg a szemed, súgok valamit neked:
Szeretlek a síron túl is kedvesem!”
(Szabó Balázs)
7.
„Fekszem egy álomszép réten
s körülöttem táncolnak az angyalok…
szaladnék feléd, sietnék
hozzád,… de sajnos már nem tudok.
Ha majd leszáll az éj válassz
magadnak egy szépen fénylő csillagot…
az a fénypont vigyáz majd rád..
ha hiszed azt, hogy ott vagyok….
(Szabó Balázs)
8.
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál,
örökre lecsuktad csillag szemed
vigyázunk az álmodra… Te csak aludjál!
Kedves szerettünk Isten Veled!”
(Szabó Balázs)
9.
„Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.”
(Ady Endre)
10.
„Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.”
11.
„Vihar végezte be életedet,
az Ég fogadja be lényedet,
és az anyaföld tört testedet!
Kis madárkánk! Isten Veled!”
(Halász István)
12.
„A csillagok ragyogása
volt két szemében,
Nap tündöklésénél
szebb volt mosolya!
Elindult egy lélek,
Tovább szállt,
Távolra tőlünk, mely
nagyon fáj!”
13.
„De most könnyet se ejts,
nem érdemes. De ha jó fajta bort
töltenél, locsolj egy
kortyot a földre, komám, s abból
tudom majd, hogy szerettél.”
14.
„Bocsánat, ha most könnyes szemmel
szemléled ezt, Így az idő távlatából,
már minden másképp fest,
Egyszerű ember voltam, egyszerű
szavakkal, Tele félelemmel, ja,
hatalmas falakkal!”
15.
„Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.”
(Victor Hugo)
16.
„Olyan csend van így nélküled,
Hogy szinte hallani,
Amit még utoljára
Akartál mondani.”
(Váci Mihály)
17.
„Mondta nekik Jézus:
Én vagyok a feltámadás és az élet:
aki hisz énbennem, ha meghal is, él;
és aki csak él és hisz énbennem,
soha meg nem hal.”
(János 11:25-26.)
18.
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él,
és utoljára az én porom felett megáll.”
19.
„Míg éltél szerettelek,
míg élek nem feledlek!”
20.
„Igaz, hogy most ti, engem temettek.
Én azért most is, itt vagyok veletek!
Lélekben, egy másik dimenzióban.
Januárban, esőben, hóban, fagyban.
Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek.
Higgyétek el, nekem sem könnyebb!
Nem láthatom csillogó szemetek,
Mint mikor még itt voltam veletek.
Nem érezhetem kezetek melegét,
Mint beteg ágyamnál, mikor még,
Foghattuk egymás kezét. – Nehéz.
Nehéz a kezem – leteszem.
Nehéz a szemem – lecsukom.
Megyek az úton, de ne sirassatok.
Földi életemből csak ennyi jutott.
Isten, minden embernek kimérte,
Kinek hol a kezdete, és hol a vége.”
(Kardos Győző)
21.
„…ha az emberek szemében szenvedtek is, a
reményük tele volt halhatatlansággal.”
(Bölcs 3,4)
22.
„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.”
(Kosztolányi Dezső)
23.
„A fejem zúgott, s hideg veríték lepte el a hátamat, mert a halálra gondoltam. Rettenetesen egyedül voltam.”
(Wass Albert)
24.
„Oly csúnya a halál… és az a rettenetes hogy a többi ember élve marad.”
(Mikszáth Kálmán)
25.
„A jelest bár jeltelen porokban
Felejtés éje el nem rejtheti,
Mint földbeásott kincs magasra lobban.
Ránk tündökölnek lelke lángjai.”
26.
„A lélek oda áhítozik,
ahonnan a földre szállt.
Ott örök nyugalom vár reá,
tekintete megnyugszik
a tiszta és csillogó fényeken.”
(Seneca)
27.
„Életünknek egén fénylő csillag voltál,
Itthagytál bennünket, még csak nem is szóltál,
Most, hogy már kialudt az az áldott fényed,
Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed.”
(Korai Béla)
28.
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”
(Juhász Gyula)
29.
„Mert ami elmúlt, az csodásan kísért az én dalomba még,
Mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég.”
(Kosztolányi Dezső)
30.
„Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.”
(Petőfi Sándor)
31.
„Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?”
(Szabó Lőrinc)
32.
„Küzdöttél, de már nem lehet,
Csend ölel át és szeretet.
Csak az hal meg, kit felednek,
Örökké él, kit igazán szeretnek. „
(Kosztolányi Dezső)
